Szülés utáni első maratonom
 
A futás 2016 óta része az életemnek és mondhatni mindig örömmel töltött el, még egy erős verseny, vagy edzés után is. Sok lefutott 5,10,15 és 21 km van a cipőimbe.
Azt vallom, hogy a sportot könnyű abba hagyni, de nehéz elkezdeni, főleg, ha nincs kitűzött cél, ezért kitűztem célul: majd szülés után jöhet a maraton, csakhogy legyen miért újra felhúzni a futócipőt még akkor is, amikor éppen lenne egy frappáns kifogás.

2022. májusában elérkeztünk életünk egyik legszebb mérföldkövéhez, kismama lettem, így a futást felváltotta az alacsony pulzusú kocogás és végül a séták. Igyekeztem kismamaként is aktív maradni amíg csak lehetett, addig, amíg feltöltött és amíg jól eső volt a szervezetemnek és a kisbabánknak, majd ez év februárjában természetes úton megszületett a kisfiunk. Talán a regenerációs időszak volt a legnehezebb, hiszen mindig is aktív voltam és a szülés után meg minden megváltozott. A 9 hónap várandóság alatt sok vizsgálatra kell menni, nézik, hogy a baba jól van-e, minden rendben legyen, a figyelem legfőképp rajta van. Arról viszont keveset (vagy semmit) sem hallani, hogy mi lesz a szülést követően az anyával - aki szült érti talán, hogy mire gondolok, aki sportol meg még jobban. Én, aki nagyon szeretek futni, a hat hetes kontrollt izgatottan vártam, hogy zöld utat kaphassak a futásra…. amit meg is kaptam…. Igazából azt hallottam, amit szerettem volna. Azonban hála a testtudatosságomnak a lábaim és a lelkem hiába vittek volna már kocogni, valami arra ösztönzött, hogy nem, még nincs itt az ideje, a testem még nem áll készen. És amúgy is, az volt a tervem, hogy mivel eddig edző nélkül futottam és úgy értük el a saját kis sikereinket, a szülést követően, 41 évesen mindenképpen edzővel szeretnék felkészülni és a cél a visszatérésen kívül a maratoni táv legyen.

Az edzővel szemben meg voltak az elképzeléseim, mindenképpen női edzőt szerettem volna, aki édesanya és tudja mivel jár a szülés utáni időszak. A felépülési időszak alatt elkezdtem edzőt keresni. Az „Anya, Nő, Sport” oldalt már régóta követtem, Szalai Renátát a korábbi versenyekről látásból ismertem, végül írtam neki egy üzenetet a szülést követő 5. hónapban. Ekkorra már tűkön ültem és képzeletben már sok lefutott kilométeren voltam túl…. képzeletben. :-)

Kérdésem arra irányult, hogy a februári szülést követően vállalná-e a felkészítésemet.
A válasza teljes mértékben megerősített, hogy igen ő lesz az én edzőm. Kitért arra, hogy át kellene beszélni a hasamat és a szülést érintő lényeges dolgokat, valamint az elérendő célokat.

Augusztus elején találkoztunk is, átbeszéltünk mindent, majd megvizsgálta a hasamat és kiderült 2,5 cm-re szétnyílt a hasizmom, ami a várandóság során természetes, de ekkora eltávolodást előbb helyre kellett hozni. Ez például az egyik, amiről senki nem beszélt, hogy ilyen van, létezik és igen előbb helyre kell hozni, nem csak a futás miatt, hanem más egészségügyi kellemetlenségek miatt. A másik, amit vallok, hogy a sport értem és nem ellenem!!!

Örülök, hogy kivártam az időt, mert lehet többet ártottam volna magamnak, mint amennyire lelkileg jól eshetett volna egy laza kocogás. Renivel átbeszéltük a szétnyílt hasizom regeneráló torna gyakorlatokat is, amiket keresztedzésként csináltam itthon és amit csinálok a mai napig is, hiszen a futást amíg be tudom építeni a családi életünkbe addig szeretném csinálni, ez az én hobbim, ami feltölt. A felkészülés legelején voltak kétségeim saját magammal, hogy menni fog-e, voltak hullámvölgyek és voltak nagy örömök egy kisebb táv lefutása után is. Volt, amikor nagyon korai reggeli órákba tudtam neki indulni, volt, amikor déli melegben és volt olyan, hogy a keresztedzést, hengerezést késő esti órákban tudtam elkezdeni. Sőt volt olyan gyakorlat, amit augusztusban még nehezen tudtam megcsinálni, mert mindig elbillentem a gyakorlat közben (gyenge volt még a hasizom), azonban most már minden nehézség nélkül el tudom végezni és olyankor mindig eszembe jut, hogy honnan is indultam, és nem másért, hanem magamért csinálom, mindeközben pedig a régi testalkatom is visszanyertem.

 

Amikor célul tűztem ki a maratont nem gondoltam bele, hogy majd hogy bírom az álmatlan éjszakák mellett a futást, ahogy azt se, hogy nagy szervezést igényel majd, de a támogató családnak köszönhetően sikerült az edzéseket 100 %-ban teljesíteni, amire a legnagyobb visszaigazolás és ami büszkeséggel tölt el, hogy 2024. április 13.-án a nagy meleg ellenére is sikerült, sérülés nélkül egy jóérzésű, örömfutásként lefutnom a 42,195 km-es távot.

Hadnagy-Volf Mónika