Minket ajánlanak

dr. Hazafi Bettina 
általános orvos
 
Minden nőnek tudnia kéne a rectus abominis diastasisról (RAD), hiszen tanulmányok mutatták ki, hogy a terhesség 35. hetében a nők 100 %-ában kimutatható a két egyenes hasizom kóros (2 cm feletti) eltávolodása [1], ez természetesen fiziológiásnak mondható, hiszen a hasban növekvő babának helyet kell biztosítani, azonban ugyanezen kutatás kimutatta, hogy a nők 39 %-ban a szülés után 6 hónappal is jelen volt a RAD [1]. Ez tehát azt jelenti, hogy a szülő nők 39%-át érinti a RAD, ami nem elhanyagolható, és még a férfiakról, illetve a nem terhesség után kialakuló RAD-ról nem is esett szó. Néhány kutatás már irányult a RAD tornagyakorlatok általi helyrehozására, amelyek során néhány kutatás előnyösnek bizonyult, azonban néhány kutatásban nem volt javulás a kontrollcsoporttal szemben [2,3,4], azonban ezek a gyakorlatsorok tartalmaztak olyan gyakorlatokat, amelyek a Rectus Training Method (RTM) során tiltott gyakorlatoknak bizonyulnak, ezért saját véleményem alapján, ezeket a kutatásokat megfelelő kritikával kell értékelni. Az RTM egy edző (Tőkés Renáta) és egy orvos (Dr. Kerekes Tímea) által kidolgozott módszer, ez az első olyan módszer, amely mögött egy orvos és egy edző is áll. Az RTM gyakorlataiban az egyenes hasizmokat az oldalsó hasizmok aktiválásával edzik, így nem engedik a kötőszövet további túlnyúlását. Az RTM egy nagyon jól felépített edzés, a terhesség alatt nem használt hasizmokat fokozatosan terheli, figyelembe veszi a postpartum változásokat és az egyéni problémákat. Korrekt vizsgálattal kezdik az edzést, mely kiterjed a sérv figyelembe vételére is. Hangsúlyt fektet az utánkövetésre is, így a gyakorlatokat könnyedén személyre tudják szabni. Megfelelő torna nagy vagy kis eltávolodással is. Komoly eredményeket értek már el eddig is, a publikációk is hamarosan jönnek. Saját tapasztalat alapján nagy odafigyeléssel fordulnak a vendégeik felé. Valamint edukálják a vendégeket, hiszen a RAD-ban szenvedő páciensek kötőszövete megnyúlt, amely eredeti állapotába már nem tér vissza, ezért a pácienseknek ezzel a problémával életük végéig foglalkozniuk kell, megtanulni a helyes testtartást és edzést. Mindezek alapján nagy bizalommal javaslom minden nőnek és férfinak, akik a rectus abdominis diastasissal küzdenek.
 
Függelék: 1. UpToDate: Prevalence and risk factors of diastasis recti abdominis from late pregnancy to 6 month postpartum, and relationship with lumbo-pelvic pain./ Fernandes da Mota PG, Pascoal AG, Carita AI, BoK [Man Ther. 2015 Feb, 20(1):200-5. Epub 2014 Sep 19]
2. UpToDate: Diastasis recti abdominis - a review of treatment methods / Michalska A, Rokita W, Wolder D, Pogorzelska J, Kaczmarczyk K [Ginekol Pol. 2018;89(2):97
3. UpToDate: Phisiotherapy for Teduction of Diastasis of the Recti Abdominis Muscles in the Postpartum Period / Mesquita LA, Machado AV, Andrade AV [Rev Bras Ginecol Obstet. 1999,21:267
4. UpToDate: Effect of a Postpartum Training Program on the Prevalence of Diastasis Recti Abdominis in Postpartum Primiparous Women: A Randomized Controlled Trial. / Bluppe SL, Hilde G, Tennfjord MK, Engh ME, BoK [Phys Ther. 2018;98(4):260

 
 
Gaál Andrea

Gyógytornász, Rehabilitációs Osztály, Clinea Clinique Privee, Viry Chatillon (2014-2015) Az André Mignot Kórház fizioterapeutája, Bruno Borel, Le Chesnay felügyelete alatt (2015-2017) Az RTM-Rectus Training Method Németország országvezetője
 
Gyógytornászként végeztem 2009-ben a pécsi főiskolán, ahol a szülészet/nőgyógyászat előadásokon és gyakorlatokon inkább a medencefenék-és gátizom torna volt hangsúlyos, valamint a kismama torna. A Rectus Diastasis-t talán egyszer említettük meg, de a regenerációról szó sem esett. 2016-ban megszületett a második gyermekem Versaillesban, ahol anno a Hôpital André Mignot- ban dolgoztam. Az ottani volt kollégák elmondták, hogy ők sem ásták bele magukat a szétnyílt hasizom témába a tanulmányaik alatt. Így végül online bukkantam rá az RTM-re. 2-3 ujjnyi eltávolodásom volt, amit az online bemutatott videók gyakorlataival otthon 1-1,5 ujjnyira sikerült csökkentenem, innentől biztos voltam benne, hogy amint lehet, elvégzem az oktató képzést. Azóta is elképeszt, hogy heti 1-2 alkalommal végzett pár gyakorlattal is olyan változások és eredmények generálhatóak akár egy hónap torna után, hogy az anyukáknak meg sem fordul a fejükben abbahagyni a tornát, és maguk is érzik a pozitív változást. Az egyik legmeggyőzőbb eredmény a módszer sikeréről, hogy a szülés után jelentkező, akár éveken át tartó ágyéki gerinc fájdalom az RTM gyakorlatok segítségével pár hét alatt enyhül vagy teljesen eltűnik, egy olyan panasz, mely sok esetben még manuál terápiával vagy gerinc tornával sem csökken. Minden egyes derékfájásos anyukánál az első jel az RTM torna hatékonyságáról (ami aztán a legjobb motiváció is a folytatásra) az ágyéki gerinc fájdalmának csökkenése. Mióta RTM oktatóként és a németországi RTM vezetőként posztolom a sikersztorikat, több gyógytornász évfolyamtársam is megkeresett posztnatális panaszaikkal és a segítségemet kérik. Minden alkalommal elképedünk, hogy a tanulmányaink alatt ez a téma mennyire kerülve volt.
 

Rákosi Dóra
Gyógytornász
IBCLC laktációs szaktanácsadó
"Császárvonal" társalapítója
 
Alapos, személyre szabott odafigyelés, motiváló eredmények, online is elérhető segítség, szülés után egy kis aktív én-idő az édesanyának.
 
 
 
 
 
Erősné Tölgyesi Kinga
Gyógytornász
 
4 gyermekes édesanyaként tudom, hogy milyen sok változáson megy át az emberi test a várandósság, szülés és az azt követő időszakban. Gyógytornászként olyan mozgásformát kerestem mely figyelembe veszi a test szülés utáni megváltozott állapotát és a prevencióra is nagy hangsúlyt fektetve végzi a törzsizmok megerősítését. A mai rohanó világban nincs idő semmire, sokszor saját magunkra sem. Az RTM módszer személyre szabott gyakorlatokkal, fokozatosan építi újra a törzs stabilitásáért felelős izmait. A hasizmok aktiválása mellett fontos szerepet kap a hátizom megerősítése, valamint a gátizmok tudatos használatának megtanítása mely különösen fontos egy kisgyerekes, folyton cipekedő édesanya számára. Az RTM módszer alkalmazása megengedett, sőt ajánlott már szülés előtt, majd a várandósság teljes hossza alatt. Elősegíti a gyorsabb regenerálódást és a későbbi kellemetlen, mindennapi életet megnehezítő problémák (pl. derék fájdalom, incontinencia) is megelőzhetők vele. Nem mellesleg egy szebb, tónusosabb, laposabb has sok önbizalmat ad egy fáradt anya számára. Mindenkinek jár az „Én-idő” miért ne tölthetnénk tornával?!

Halmosné Minczér Mariann
Kinesio tape, Flossing, FDM, Hegkezelő specialista, Fascia trainer
 
Az RTM tökéletesen felépített módszer, saját tapasztalatból, saját problémából kiindulva, édesanyák által kidolgozva; fokozatosságra építve, így folyton biztosítva van a sikerélmény, a pozitív visszacsatolás! Nekem ettől hiteles, és attól, hogy saját magam is teszteltem. Mindenkinek azt ajánlom, hogy próbálja ki és higgyen a szemének.
 
Békássy Csaba
VI. dan ITF Taekwon-do mester, klubvezető instruktor, személyi és erőnléti edző
 
Férfiként valószínűleg nem fogom átélni a szülést, és az ezzel járó testi változásokat. Edzőként azonban szükségem van arra a tudásra, amit az RTM módszer ebben a témakörben ad. Köszönöm! 
 
 
 
 
 
 
 
 
Tollas Ágnes
RTM Országos vezető, Franciaország

Az RTM egy nagyszerű regenerációs és erősítő program, minden apró részletében kidolgozott mozgásforma, mely a sok év tapasztalata, visszajelzése alapján most különösen finomrahangoltak!
Az RTM Kismama és RTM Alakformáló órákon is érződik a profizmus és a megszokott törődés, így mindenkinek ajánlom, aki biztonságban szeretne regenerálódni, erősödni.
 
 
Sziklainé Hegedűs Boglárka
Gyógytornász-fizioterapeuta
 
A várandósság, szülés és a szoptatás illetve az ezekkel járó hormonszint változások jelentősen átalakítják a női testet. Sajnos a várandósgondozás alatt és szülés után ezekről kevés információt kapnak az újdonsült anyukák.  A rectus diastasis rengeteg kismamát érintő probléma, amiről sokszor nem is tudnak. Az RTM segít regenerálni az egyenes hasizmot, nagyon jól erősíti a core izmokat, ezzel pedig sokszor megszűnik a derékfájás, javul a testtartás és a gátizmok funkciója is. Úgy gondolom sok későbbi mozgásszervi panasz megelőzhető, ha foglalkozunk a szülés utáni rehabilitációval, illetve már a várandósság alatt prevenciós céllal elkezdjük végezni a megfelelő gyakorlatokat. Az anyuka testének regenerálása, a fizikai aktivitáshoz, sporthoz való visszatérés segítése éppolyan fontos, mint a baba körüli teendők megtanulása.
 
 
 
Csóka Rebeka 
gyógytornász
 
Sokan még most sem fordítanak elég nagy hangsúlyt a kismamáknál és a már szült nőknél a hasizom és a gátizomzat állapotára. Ezen izomzatok megőrzése, illetve regenerálása nagyon fontos a kismama helyes testtartásánál, a szülésnél, illetve a később kialakuló inkontinencia kapcsán is. Az RTM magába foglalja a megelőzést, valamint a hasizomzat és gátizomzat regenerálását. 
 
Takácsné Antal Nikolett, védőnő
 
2012-ben végeztem vedőnőként. A rectus diastasis még csak említés szintjén sem volt része a tananyagnak. Így első gyermekem születése után ismerkedtem meg az egyenes hasizmok eltávolodasának fogalmával, majd az RTM-mel, Tőkés Renátának köszönhetően. Azóta 3 gyermekes édesanya lettem, de az itt tanultakat azóta is alkalmazom. Ez egy jól felépített, személyre szabott edzés forma, akár már várandósság alatt is, de gyerek mellett is könnyen végezhető. Segít megelőzni a derék fájást, az inkontinenciát, javítja a testtartást. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
 
 
Vendégeink mondták:
 
"Nagymértékben javithat az életminőségeden, ha megtanulod és gyakorolsz! Veleszületett kötőszöveti gyengeségnél már kisgyermekkorban is végezhetőek a gyakorlatok, megelőzve a felnőttkori problémákat. Csak ajánlani tudom kicsinek nagynak, nőnek, férfinak! Kötelezővé tenném a szűrést és a gyakorlatokat már az iskolában is!"
Zsiborács Andrea
 
 
"Szuper! Több centit javult azóta a hasi sérvem! Mindenkinek csak ajánlani tudom! Nem csak kismamáknak!" 
Péterfi Mónika
 

"Derék és hátfájásom napi színtű volt, miután elkezdtem a tornákat, először csak éjszaka éreztem a jóleső érzést, hogy nem fáj sehol, majd egyre inkább tovább tartott ez az érzés. Most, 1 hónap után volt az első olyan napom mikor végre a nap nagy részében nem fájt semmim! A tornák jó hangulatban telnek, így gyorsan elszaladt az-az 1 óra."
Szabó Melinda